LENDVA KÖZSÉG
TURIZMUS
GALÉRIÁK, MÚZEUMOK
KULTURÁLIS INTÉZETEK, EGYESÜLETEK
KÖNYVTÁRAK
ISKOLÁK
SAJTÓ, MÉDIA
SZÍNHÁZAK
Meghívjuk Önöket Peter Zach osztrák rendező, Beyond Boundaries – Brezmejno (Határtalan) című filmjének bemutatójára, 2017. március 29-én, 19.30–kor a lendvai zsinagógába, amelyen az osztrák-szlovén koprodukcióban készült film rendezőjén kívül jelen lesz Aleš Šteger, költő, író, műfordító, a film szövegének szerzője, akik Brine Vogelnik, Nino de Gleria és Jelene Ždrale zenészekkel dolgoztak együtt.
A belépés díjtalan.„A határok esetében az a különös, hogy egyfelől szükség van rájuk, a nyelv és a kultúra védelmezéséért, másfelől, mégsem lenne szabad ezeket szigorúan megvonni! Átjárhatóvá kellene hagyni azokat! Végül is, minden a fejben dől el, és nem fizikailag. A határokat emberek hozták létre, olyanok, akiknek a fejükben léteznek ezek, és aztán a valóságban is kijelölik azokat. A film a nacionalizmus ellen, a sokszínű kultúráért, az ötletek nyitottságáért és a gondolatszabadságért áll ki, hogy bebizonyítsa, miként gazdagíthatja a közösség megteremtésének a lehetősége az embereket. Véleményem szerint mindez megtérül, de időt igényel.”
Peter Zach, rendező
A Határtalan c. filmesszé, a szlovén határ mellett húzódó úton vezet végig bennünket, találkozva az ott élőkkel. Különböző arcokat ismerhetünk így meg, akik személyes történeteikkel mutatják be az életet a határ mentén. Vallomásaikkal arra figyelmeztetik Európa más, a határoktól távol eső térségeiben élőket, hogy a határok, olykor váratlanul, újra és újra létrejöhetnek.
A film a szlovén határmenti települések mellett, a Lendvához közeli Odrancit is érinti, a Murával, valamint Milivoj Miki Roš és Vincenc Ferenčak szereplőkkel.
A bemutatót követően, a filmről Aleš Šteger beszélget a közönséggel az (elveszett) európai álmokról és a különböző határokról.
» E megrendítő film, számomra legérdekesebb részlete a beszélgetés a Muráról: a folyóról, amelyik hosszának nagyobbik részén határvonalat képez, miközben éppen azt teszi, ami ma a legtöbb embert nyugtalanít: vándorol.«
Bert Rebhandl, Cargo
A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Kapcsolat: Brezmejno Facebook
Nap: | Időpont: |
---|---|
Hétfő: | 9.00–14.00 |
Kedd: | 9.00–14.00 |
Szerda: | 9.00–14.00 |
Csütörtök: | 9.00–14.00 |
Péntek: | 9.00–14.00 |
Nyitva 1 órával az előadások előtt is. Telefon: 386 2 577 60 24 |
2020.03.06. - A belépők elővétele a mai naptól szünetel
2019.12.20. - Ajándékozzon Knjižnica – Kulturni center Lendava – Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ ajándékutalványt!
2018.01.05. - Lendvai Színház- és Hangversenyterem teremhasználatának, alapeszközeinek és szolgáltatásainak díja (érvényes 2018. január 1-től)
A Színház- és Hangversenyterem megtekintése előzetes
bejelentkezés alapján, szervezetten lehetséges.
Elérhetőség | Oldaltérkép | A honlapról
© 2016-2019, Knjižnica – Kulturni center Lendava / Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ.
Művészeti, kulturális, színházi tevékenységi és kreatív kulturális ágazati belső szervezeti egység
Zala György tér 1., 9220 Lendava-Lendva, Szlovénia