Az építészről: Makovecz Imre
MAKOVECZ IMRE
1935-2011
2011. szeptember 27-én meghalt Makovecz Imre, építész,
a lendvai Színház- és Hangversenyterem tervezője.
Korunk
egyik leghíresebb magyar építésze,
Makovecz Imre
(1935. november 20. – 2011. szeptember 27.) - a lendvai Színház- és Hangversenyterem tervezője - alkotásai a 20. századi nyugat-európai épitészet egyik fontos összetevője.
Az összes jelentősebb kulturális és építészeti díjat magának tudhatja (Kossuth, Ybl Miklós, Príma Primissima, Steind Imre) és egyben tiszteletbeli tagja a
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Skócia Építészeti Szövetségnek.
Makovecz építészete eltér a megszokottól, és projektumai is egészében eltérnek egymástól, hiszen mint az
organikus építészet szószólója mindig hasonul a természethez, vagy ahogy ő mondja:
„Az építészetben kell lenni egy olyan belső lényegnek, amely megnevezhetetlen, és amely a tervezés során bontakozik ki.”
Az organikus építészet a formát és a jellemet megpróbálja közelebb hozni a természetes szervezetekhez, valamint egyforma arányú harmóniát akar tartalmazni. A természetes szervezetekben ugyanis az egyes részek harmonikus arányban vannak az egésszel, ami nem utolsósorban a szervezet működésének is a feltétele. A magasabb fejlettségű szervezetek a természetben lehetővé teszik és meghatározzák az alacsonyabb szintű szervezetek meglétét. Ha ezt az alapelvet az építészetre vonatkoztatjuk, a koncepció azt jelenti, hogy az egyes részek bekapcsolódnak az egészbe, úgy hogy az egész forma határozza meg az egyes részek formáját. Ez azt jelenti, hogy az épületek formája egybeolvad a természet egészével, ugyanúgy, mint a szervezetek formái a természetben.
Makovecznél az őshonos és elementáris elemek egybefonódnak a korszerűvel, a kivételek a normatívákkal, a funkció az esztétikával. Építészete veszít merevségéből: lágyabb, gazdagabb és érzékenyebb.
Nemzetközi viszonylatban Makovecz Imre egyik legnagyobb visszhangot keltő projektje
Magyarország kiállító pavilonja volt a sevillai világkiállításon 1992-ben, amely tulajdonképpen egy önálló művészi objektum volt, amely Magyarország történelmét és helyzetét ábrázolta négy szimbolumrendszer által. Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy Makovecz nem »csupán« építész. Projektjeit mindig elméleti szempontból is alátamasztja, tehát filozófus, szociológus, pszichológus és nemegyszer jövendőmondó is egyben. Projektjeinek mindenegyikére ugyanis a legősibb tradicíókoz való specifikus kötődés jelemző, ahol az őshazából hozott motívumokat alkalmazza, másrészt pedig hihetetlenül korszerű (főleg a használhatóság és a funkció), azt is mondhatjuk, hogy avantgárd művészről van szó. Csak kevés művésznek sikerült ugyanis a hasanló ellentéteket értelmes, esztétikus, célszerű és minőségi szintézissé társítani.
Hogy egy-egy társadalomban minek milyen jelentősége van és hogy a dolgok hogyan működnek, az abból látható, mit építenek; jelentősek ezek funciói, az egyes objektumok közti arányok (lakóépületek, egyházi és társadalmi jellegű objektumok, magánjellegűek vagy középületek). Mindez sokat elárul arról a társadalomról, amely azt megalkotta. Az építészeti formák figyelmeztetnek bennünket a kérdésekre, és feleletet adnak egy-egy embercsoport vagy nemzet gondolkodásáról, normáiról, eszméiről és gondolkodásmódjáról.
Makovecz Imre építészeti alkotásainak és legjellegzetesebb szerepe abban van, hogy amikor elfelejtjük, kik és mik vagyunk, az építészet az, amely emlékeztet bennünket mindarra, ami feledésbe merült.
Nem csupán az építészetről van tehát szó, hanem a környezetéről is, az emberi mozgás módjáról a környezetben és építészetben, tehát egyfajta törekvésről, hogy mind egészebb, terjedelmesebb környezet megalkotására kerüljön sor, és annak a módnak a megtalálásáról, hogyan lehet ezt beilleszteni a tevékenységek és a társadalom feltételeibe és szükségleteibe.
Kiemelt alkotások fényképei
A fényképek forrása:
Makovecz Imre Műhelye - monográfia
(Mundus Kiadó, Budapest, Magyarország, 1996)
Ha többet szeretne megtudni az építészről és munkáiról:
www.makovecz.hu