Az államiság napjához kapcsolódó községi ünnepi rendezvény 2021-ben

MEGHÍVÓ

Tisztelettel meghívjuk Önöket a Szlovén Köztársaság önállóságának 30. évfordulója kapcsán, az államiság napjának előestjén, a lendvai színház- és hangversenyterem nyári színpadján, 20 órakor kezdődő központi községi ünnepi rendezvényre. A központi ünnepély előtt, 19 órakor, a lendvai Vinarium kilátótorony kupolájában megnyitjuk Göncz János képzőművészeti alkotásainak kiállítását.

Az államiság napjához kapcsolódó központi községi ünnepély 2021. június 21-én, csütörtökön, a lendvai színház- és hangversenyterem nyári színpadján, 20 órakor kezdődik.

  • Ünnepi beszédet mond Alan Geder, a Szlovén Hadsereg főparancsnokságának egykori főnöke és a Szlovéniáért folytatott háború veteránja.
  • Mivel a járványügyi helyzet miatt a tavalyi községi ünnep alkalmából ezt nem tehettük meg, ebből az alkalomból osztjuk ki Lendva Község 2020-as évi elismeréseit is.
  • Már hagyományosan az ünnep előestjén, a lendvai Színház- és Hangversenyterem nyári színpadján, 21 órától látjuk vendégül a Balett a csillagok alatt rendezvényt.

VIDEÓFELVÉTELEK

Központi községi ünnepély

Balett a csillagok alatt című rendezvény a Szlovén Balettművészek Egyesületének előadásában


Videót készítette: Video studio Signal

Minden szlovén állampolgárnak szívből gratulálunk!

Forrás (SLO): https://www.lendava.si/vsebina/osrednja-obcinska-slovesnost-na-predvecer-drzavnega-praznika