A kaposvári Csiky Gergely Színház és a budapesti
Nemzeti Színház közös produkciója |
Rendezte: Dér András
Szereplők:
LEWIS - Rátóti Zoltán
JOY - Tóth Auguszta
WARNIE - Hunyadkürti György
RILEY - Nyári Oszkár
HARRINGTON - Zalányi Gyula m.v.
DOUGLAS, Joy fia - Paldesz Nataniel Dániel/Mezőszentgyörgyi Áron
(Budapesten: Lindner Márton)
Díszlet-Jelmez: Kiss Borbála
Súgó: Kirsch Vera
Ügyelő:
Szűcs László
Segédrendező: Váradi Szabolcs
Világításterv:
Memlaur Imre
Az előadás időtartama: 2 óra 10 perc / 2 felvonás
Romantikus, drámai és egyben mélyen elgondolkodtató történet.
Egy ötvenes éveibe lépő, anglikán, Cambridge - i egyetemi tanár és egy fiatal,
elvált New York-i zsidó költőnő egymásra találása. Két teljesen különböző
személyiség, világszemlélet: egy megrögzött agglegény és a szabadelvű asszony
találkozása.
William Nicholson:
Árnyország
A kaposvári Csiky Gergely Színház és a budapesti Nemzeti Színház közös
produkciója
“Az ember nem tudja, mennyire hisz igazából, amíg az igazság vagy hamisság
élet-halál kérdéssé nem válik számára. Könnyű mondani, hogy "hiszek" - a
zsinór elég erős és ép, amikor csak egy dobozt kell átkötni vele. De
képzeljük el, hogy egy szakadék fölött kell ugyanezen a zsinóron
függeszkedni! Nem ellenőrizné az ember először nagyon alaposan, hogy valóban
rábízhatja-e magát?”
(C.S.Lewis)
szerelmi történet
C. S. Lewis és Joy Grasham szerelmi története.
Egy ötvenes éveibe lépő, anglikán, Cambridge-i
egyetemi tanár és egy fiatal, elvált New York-i zsidó költőnő egymásra
találása. A megrögzött agglegény és a szabadelvű asszony.
A Toelkin baráti köréhez tartozó professzor élete főművén dolgozik, „Az öröm
vonzásában” / Surprised by Joy /, amikor megismerkedik azzal a nővel, akit
Joy-nak hívnak. Gyerekkorában elveszített édesanyja után az első nő, aki
érzelmeket tud benne kelteni.
Konzervatív és merev, miközben maró gúnyja tárgya
a hipokrita, konzervatív és merev tanári kar, baráti társasága és ezeken
keresztül a társadalom. Gondosan felépített védelmi rendszerét, melyet
életfilozófiának nevez, szétdúlja a konvenciókra és etikettre fittyet hányó
asszony őszinte kíváncsisága és kíméletlen szókimondása. Lewis gyerekmeséket
ír, de közelről még nem látott gyereket. Viszont ő nem felejtette el, hogy
gyerek is volt. Joy magával hozza kisfiát, Duncant. A gyerek azt a padláson
porosodó szekrényt keresi, ahonnan a gyermekkor csodálatos mesefigurái
előbukkannak és életre kelnek Lewis könyveiben.
Édesanyja azt a férfit keresi, aki választ tud adni a szenvedésre.
Mindketten csalódnak. A boldogságot máshogy értelmezi a valóság, mint ahogy az
álmainkban él.
A professzor úr előadásokat tart a fájdalomról,
azt kutatva, vajon Isten kegyetlenségből mér- e annyi szenvedést az emberre.
Jól megszervezett védelmi rendszerén nem hatol át érzelem, míg nem találkozik
brutális exférje elől menekülő Joy-val.
Megváltozhat-e az ember az ötödik X után? Feladja az elveit, vagy most talál
rájuk igazán? Megértő otthont rejt a szekrény sötétje? Vagy valami
szörnyűséges bukkan elő?
E kései szerelem tragikus fordulatot vesz. Nem az irigyen gúnyolódó külvilág
szakítja szét, hanem a nő halálos betegsége tesz pontot a történet végére. De
vége van-e valóban? Vagy ez a fájdalom záloga egy valamikori boldogságnak?
Joy iróniájára jellemző, hogy halála előtt két héttel, Lewis bátyjának
születésnapjára két tucat zsebkendőt vett.
SLIKE IZ PREDSTAVE • KÉPEK AZ ELŐADÁSBÓL
Povezava • Kapcsolat: Csiky
Gergely Színház, Kaposvár